Régen gyakran rajzoltam, szerettem volna megtanulni. Most, hogy manga jellegű képregény szeretnék készíteni, újra elővettem a rajzolást. Hihetetlen, most mennyire nem megy. Digitálisan próbálkozom, és rengeteg gyakorlás hiányzik, rengeteg technikát újra meg kell tanulnom. Ugyanakkor élvezem: jó játék. Kikapcsol, lelkes vagyok és amatőr. És emlékeztet arra, milyen volt gyerekként írni, amikor még csak fel sem merült bennem, hogy ne készíthetnék könyvet, hogy ne tudnék írni, vagy hogy valaki olvashat és kritizálhat is. A magam örömére jól elszórakoztam vele, és ez olyan dolog, amit akárhányszor hangsúlyozok, ez a hangsúly és önismétlés nem véletlen. Erre emlékeztetnem kell magam.

Az írás örömforrás.

Sajnos, felnőttkorra elfelejtünk játszani. Mindennek tétje lesz, jelentősége, minden olyan fontossá válik, vagy legalábbis jók akarunk lenni benne – másokhoz képest. Pedig a játék éppen arról szól, hogy nem kell megfelelni, hogy nem kell teljesíteni, csak el kell engedni magunkat, és olyasmit csinálni, ami jól esik.

Olyan ez, akár a flow.

Olyan ez, mintha ez lenne az írás értelme. Hogy kikapcsoljuk és szórakoztassuk magunkat. Nem az, hogy dolgozzunk, vagy elérjünk valamilyen díjat. Ezek elkápráztatják az embert, eltérítik az útjáról.

Írni magamnak írok. Rajzolni magamnak rajzolok. A rajzolásnak van egy másik tanulsága is: az, hogy mennyit kell gyakorolni, mennyire fontos nekem. Szerencsére nem ez a legfontosabb, és sosem lesz az, ezért tud majd mindig a játékra emlékeztetni. Szeretem csinálni, és kész. Megtanulom.

Ahogy nyelvet is szeretnék még tanulni. Az is szórakoztató dolog.

Az írással, amivel szeretnék ‘valamit elérni’, azért állok máshogy, mert a kedvenc tevékenységem, benne találom meg a flowt, ez teszi elviselhetővé az életet (jó, sok minden van, ami elviselhetővé teszi, köztük ez is), ezt csinálom a legtöbbet. Akkor is, ha csinálhatnám többet. Tehát komolyan veszem. Komolyan veszem magamat, azt akarom, hogy számítsak. Milyen érdekes gondolat! Írni, ha hirtelen egyedül találnám magam és soha többé senki nem olvasna is írnék. Mert ez nem az olvasókról – ez rólam szól. Ez játék. Frissítő, gondolkodtató, reményteli dolog.

Alkotás.

Szórakozás.

Művészet.

Hiszen pont azért írok, hogy játsszak, hogy könnyebb legyen, akkor pedig nem szabadna túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek… Egyszerűen csak írni kell. Az, hogy aztán elérhetővé teszem az írásaimat, már más kérdés.