Teljesen kétségbeestem, amikor szembenéztem azzal, hogy én, íróként, mennyire keveset írok. Egész életemben eddig 150+ novellát, 4-5 regényt írtam meg, és slussz. Van, aki persze ennél kevesebbet írt egész életében, de azért… Sokkal termékenyebb szeretnék lenni. Még ha ez művészet is, ami nem megy „erőszakkal”. Az egyik ilyen relevációm a gépírással kapcsolatos: van, aki munkája során többet gépel, mint én, amikor beírja a szöveget hallás alapján. Elkeserítőnek éreztem, mennyit fejlődhetek még! Ugyanis a kevés írás egyik jellemzője, hogy bár gyorsan gépelek, keveset. A sebességhez idő is kell, de ha olyan elhivatott lennék, sokkal több szövegem lenne készen…

Pedig az írást szeretem, és szívesen csinálom. Mégis megszoktam, hogy nem írok, és észérveket sorolok fel mellette, hogy ez miért jó. Pedig nem az. Nyilván nem kell naponta végtelen mennyiségeket megírni, de ha el szeretnék érni valamit bármilyen területen, a gyakorlás, a munka, a tanulás nem spórolható meg. A rajzolást is hogy elfelejtettem, újra kell tanulnom!

Szeretek úgy gondolni magamra, hogy jó munkaerő vagyok. Hogy a munkamorálom magas. Ez a munkahelyemen igaz is; igyekszem. Megjelenek, és igyekszem. És az írással? Sokszor ‘meg sem jelenek’, neki se ülök, várom az ihletet, hogy író legyek, de mitől lennék az, ha nem írok? Megszoktam a gondolatot, akármilyen becsapó is, hogy ‘egyszer majd író leszek’. Jó is lenne, de amíg csak ábránd és nem teszek érte (MOST), az is marad. Eltelt egy csomó év; és nem lettem olyan író, amilyen lenni szerettem volna.

De majd most!

Ideje, hogy leüljek az írógép elé, és ott maradjak, és írjak! Ez a legjobb szórakozásom is. Akkor miért nem csinálom?

Egy kicsit elhátrálok magamtól, és megvizsgálom, milyen is az ember. Általában vannak álmaik, de sokszor inkább nem azt követik. Kényelem, biztonságérzet, ilyesmik miatt inkább feladják azokat. Valakinek más lesz a fontos, ami rendben van, de amikor az álom megmarad és csak megszokásból halogatja az ember… Az olyan kiábrándító. A másik, hogy az emberek félnek próbára tenni a képességeiket. Mi van, ha nem sikerül és az álmom kudarcba fullad? Elég félelmetes gondolat. Inkább maradjunk a lehetett volna karriernél…

Én nem ezt szeretném. Ha nem is megy, írnék. Nem én döntöm el, hogy jó-e, amit csinálok vagy sem. Nekem csak csinálnom kell (minden író, minden művész saját munkájának legrosszabb ítésze; egyszerűen nem látjuk tisztán, mennyit is ér, amit csináltunk). Ezt jelenti az elhivatottságom is. Tegyem csak próbára magam! Küzdjek, tanuljak, gyakoroljak! A fejlődés pedig megtörténik magától.

A félelmet el kell engednem, hiszen az írásban éppen hogy semmi olyan következmény nincsen, ami ‘megölne’.

Írni pedig bármikor tudnom kell…

Inkább azzal foglalkoznék, miért írjak, semmint azzal, hogy miért ne.

Kép forrása: Unsplash / PierreAntoinne FRANCK