Hagyományos vs magán

Van a hagyományos út és manapság egyre több lehetőség nyílik a magánkiadók előtt is. Nem feltétlenül állítanám, hogy utóbbi problémás, ugyanakkor tény, hogy sokkal nagyobb a zaj, mint akár csak pár évvel ezelőtt is. Az olvasók figyelme százfele töredezik, nehezebb egy bestsellert írni most, mint korábban. Vagy ez csak a zsánerirodalomra igaz? A magánkiadás teljesen alkalmas arra, hogy kisebb olvasóréteget, akár szubkulturális igényekkel rendelkezőket megtaláljon és kielégítsen, és ez rendben is van; ugyanakkor mennyiszer futok bele abba, hogy kiadó által kiadott könyvben találok olyan hibákat, amiket kimondottan a magánkiadós könyveken szoktak számon kérni. És még ha nem is ez az általános, mégis elmondhatjuk: egy magánkiadott könyv is lehet olyan minőségű, amilyet egy kiadó kínál. A kiadóval szerződésben azonban ott van annak a biztos olvasótábora, a hozzá illő hangja, a „brand”, ami egy írónak megkerülhetetlen.

Vajon miért van az, hogy a legtöbb aspiráns író nagy álmokat kerget és mindenképp publikálni akar? akár súlyos pénzeket is fizetve egy-egy magát kiadónak mondó vállalkozásnak, csak hogy a könyvei megjelenjenek papír alapon vagy akár csak e-bookban. Ezek a súlyos pénzek aztán nem térülnek meg, mert adott író keveset tud a piacról, és hogy bestseller legyen, amit írt, ahhoz több szerencse kell, mint tehetség, legalábbis ebben a speciális esetben. Vagy talán megéri egy olyan könyvet marketinggel ráerőltetni az olvasókra, ami talán nem áll készen a világhódító útra?

A publikálás varázsa

Nem kell félreérteni; a publikálás varázsa engem is megbabonáz. Az, hogy papír alapon ott van a történetem, vagy e-bookban elérhető, csodálatos érzés. Az is, ha befejezek egy kéziratot. Vágyom az olvasókra, mint mindenki más; de egy könyvet nem ki, hanem eladni nehéz. Miért vennék meg pont az én történetemet, amikor talán nem áll mögötte annyi munka, amennyit feltételeznek? Amit mondjuk egy kiadó munkatársaitól elvárnának… Ezekre vannak kisebb-nagyobb kerülő utak, de itt pont a fent említett zaj hátrányt jelent, az, hogy kismillió magánkiadás van, sokuk nem tájékozott szerzőtől, aki olyan munkatársakra bízta a könyvét, akik nem érdekeltek a könyv értékesítésében. Vagy akiknek fizetett, hogy kiadják. Fantasztikus érzés megjelenni, ennek az érzésnek nem vonnám kétségbe a varázsát. Aki megjelenik, valószínűleg megérdemli. Ám nem az arénába belépni, hanem hosszútávon benn maradni a kihívás, ahogy Murakami írta egy interjújában.

Az írás ugyanis mindannyiunk közös kincse, mindenki képes rá, aki járt iskolába. Ettől függetlenül vagy talán éppen ezért mégis érték, ha valaki végigír egy regényt, vagy megalkot egy novelláskötetet. A legtöbb ember nem is venné a fáradtságot erre, hogy megtanulja megszólítani az olvasókat. Aki pedig hosszú távon tudja ezt űzni, az tényleg elismerésre méltó.

Hobbi, vagy hivatás?

Persze van, akinek csak hobbi az írás. Azzal sincs semmi baj. Ez az a művészeti ág, ahol mindent szabad és ahova bárki beléphet – az igazi siker mégis kevesek kiváltsága lett. De mit jelent a siker? Díjakat? Olvasókat? Kritikai elismerést? Megélhetést vagy azt, hogy elmondtuk, nekünk mi a fontos az életben? Ezekhez mind szükséges, hogy publikussá tegyük a „nagy művet”. Anélkül nem megy, bármelyik utat – magánkiadás vagy hagyományos – válasszuk is. Ez az első lépés, és ez talán a legfontosabb lépés. Hogy milyen lehetőségek vannak – pályázatok, házalás, online szerződés, vállalkozás -, arról érdemes tájékozódni. Kapcsolatokat építeni. Utánanézni annak, hogy írásunk melyik kiadó kiadói profiljába illik bele; ki tudja jobban eladni. De hát ez mind csak azután jön, hogy megszületett a mű… Ahhoz pedig le kell ülni és írni, és senkinek ne higgyetek, aki bármilyen szabályt végérvényesnek, mindenkire nézve kötelezőnek ír ki. Én azt mondom, amit Dean Wesley Smith-től tanultam, hogy egy titok van, a többi mind alkati kérdés: élvezd az írás folyamatát! És amennyit lehet, tanulj. Minek írni, ha csak kemény munka az egész és nincs benne öröm? Hiszen a legnagyobb fájdalmakból születnek a legszebb dolgok: de az öröm ott is ott van. Ha nincs benne öröme az embernek, keressen más szakmát, hobbit, tevékenységet.

Ugyanakkor a publikáláshoz kell egy kevés önbizalom is. Ahhoz, hogy meg merjük mutatni az írásainkat a kiadóknak vagy az olvasóknak közvetlenül, el kell hinni, hogy mindent beleadtunk. Vagy inkább mindent bele kell adni. Amit éppen tudunk, hogy jobb ne lehessen, mint amennyit adott pillanatban adott képességekkel képesek vagyunk létrehozni. Ha pedig bízunk magunkban, előbb-utóbb elérjük az áttörést. És ha az áhított publikálás nem sikerülne? Írni mégis mindig érdemes. Nem csak kifele a pénzért, a sikerért írunk, de azért, hogy mi magunk is többek legyünk. Ezt azért valljuk be. Meg azt is, hogy nem lehet mindenki Krasznahorkai vagy Esterházy; nem lehet mindenki Brandon Sanderson, vagy Stephen King. A lényeg a saját út, mondanivaló megtalálása, hogy a saját történeteinket mesélhessük el. Ez az út a legbiztosabb, ami a publikáláshoz vezethet…

A kép Vinicius "amnx" Amano munkája / Unsplash.com