Az a fontos, hogy írj, nem az, hogy mit írsz

Fenti idézetet Harvey Stanbrough-tól kölcsönöztem, és általában követem is a tartalmát. Harvey ugyanúgy, mint Dean, a WITD (Writing into the Dark – Tervezés nélküli írás) híve, Heinlein szabályainak a követője. Aki követi Heinlein szabályait, ír, befejezi, amit ír, nem szerkeszti, hanem elérhetővé teszi és kezdi elölről. Ehhez kell egy olyan mentalitás, ami túllép azon, hogy az írónak egy fontos története van, amit el tud mondani. Ha így is van, ezt nyugodtan az olvasókra lehet bízni. Ugyanis az író véleménye maga is csak egy vélemény a történetről, és nem biztos, hogy pontosabban meg tudja mondani, mennyire jó, mint adott esetben az olvasó (vagy kiadónál a szerkesztő). Kiadja, és ír tovább, egyre többet tanulva egyre többet fejlődik. Mindig képességei legjavát hozza, gyakorol, amitől jobb és jobb mesemondó lesz; de az, hogy melyik története fut be vagy éri el azt a hatást az olvasókban, ami valakit arra késztet, hogy kijelentse: ez a legjobb, amit valaha olvasott, nem tudni. Az író csak írjon, és ne ragadjon le egy történetnél.

Miért veszélyes, ha egy történet túl fontossá válik?

A tökéletesség üldözésének csapdájába eshet az ember. Már-már közhely, hogy egy író ne a tökéletes történetet keresse, hanem csak a lehető legjobbat, de mégis… Azt akarjuk, hogy mindenki szeresse, amit írtunk, mindenki élvezze, amit írtunk és mindenki értse is, és tartsanak miatta nagyra, mint írót. Ez az ego játéka. Ha valaki nem képes elengedni a történetét, mert még van mit javítani rajta, könnyen abba a csapdába eshet, hogy ugyanazt írja újra meg újra, ugyanannak a történetnek a jobb változatát. Ami ha tanul mellé emberünk, tényleg jobb lesz. De nem lesz más története.

Teszem azt, ez sem feltétlenül baj. Inkább a görcsös ragaszkodás, a kritikák személyes sérelemnek vétele, ami megmételyezi az embert. Hiszen annyit belefektetett, hogy jó legyen az írása, erre jön valaki, akinek nem tetszik! Hogy meri? Követni az írás útját olyan, mintha egy szem gyermekét követné az ember. Míg ha ír tovább, sokat és sok újat, sok gyümölcsét már nem félti annyira. Felnőttek, elengedi őket, és hagyja, hogy éljék a maguk életét.

Mert egy szövegnek is van élete. Azon túl, hogy megírtuk, mint író nem tehetünk többet. Mint kiadó, esetleg igen, megteremthetjük a csatornákat, hogy az írás eljusson az olvasóihoz, akikben új életre szökken szárba a virága.

Miért fontos, hogy írj?

Mert író vagy! Az író ír. Pont. Aki sok hosszú író évet akar magának, ír. A maga ütemében, a maga szintjén, a maga szabályai szerint, de ír. Rengetegen csak álmodoznak arról, hogy valaha írnak… Kevesen meg is teszik… Még kevesebben folytatják is. Az utóbbiak közül kerülnek ki azok, akik innen vagy onnan nézve elérik az álmaikat, a sikert. Talán egy könyvvel is lehet sikeressé válni, de az tényleg a szerencse kategória, a lottó ötösé. Ha viszont írunk, gyakorlunk, fejlődünk, nagyobb az esélyünk. Ez egy ilyen szakma…

A mai kép Igor Omilaev munkája / Unsplash.com