Az, hogy vázlat nélkül írok, nem jelenti, hogy nem is készül vázlat az írásaimból. Mindent kijegyzetelek utólag. Mielőtt elkezdeném a napi adag írást, mint Hemingway, elolvasom, mit írtam addig. Ez novelláknál könnyebb, regényeknél nehezebb, ott jól jön, hogy jegyzeteléssel zárom a napi adagot, vagy csak onnan kell olvasnom, ahonnan még nem jegyzeteltem ki a szöveget. Így elég sok hibát és következetlenséget kikerülök. Amikor írok, fejben az adott történetben vagyok mindaddig, amíg a történet tart. Ezért is esik nehezemre regényírás közben a Bradbury kihívást is folytatnom, mert olyankor legalább egy alkalomra kiesek a szöveg varázsából. Aztán zökkenhetek vissza, brrr… A jegyzetek a szinopszis írásánál is segítenek. Mindig, amikor befejezek egy történetet, két másik dokumentumot hozok létre hozzá: egy szinopszist, és egy marketing dokumentumot. A szinopszis értelemszerűen a szinopszist tartalmazza, a másik az adatokat a történetről, a fülszöveget, hol jelent meg, a borítókép készítőjét… Ezután már maga a borító van csak hátra, amit novelláknál nem mindig kell megcsinálni.

Sorozatoknál aztán különösen sokat számít, hogy van jegyzetem a szereplőkről és az előző kötetben történtekről. Ez, és a létrehozott dokumentumok a kiadóknak is hasznos források lehetnek.

Napló

Szoktatok naplót írni? Én nem szoktam. Vagyis most vettem észre, hogy vezetek egy füzetet, amit lehet naplónak nevezni. Nem történések és események vannak benne, hanem a gondolataim. Nem szeretném, ha bárki elolvasná ezeket. Mint író vezetem, de mint író, ember is vagyok. Túl sok minden van ezekben a gondolatokban… Persze, egy naplót többféleképpen lehet olvasni. Lehet ragaszkodni a szavak jelentéséhez. Lehet úgy olvasni, hogy azok őszinte gondolatok. De lehet úgy is, hogy még ilyen formába is félt az alkotó, hogy elolvassák. Vagyis kódolja, nem az igazat, a tényleges igazat írja le. Melyik olvasat lehet a legvalószerűbb?

Mert hát szinte minden könyvnek van több olvasata is. Nem csak az író adja bele azt, amije van, de az olvasó ugyanúgy hozzáteszi a maga hozott anyagát. Így kel életre egy mű, még ha zárt is. Az olvasó fejében akkor tud képeket megjeleníteni, ha azok a képek már eleve ott vannak… A szavak ugye közös megegyezésen ugyanazt jelentik mindenki számára.

És a naplóban mégsem. A szavak mögötti tartalom tovább mutat önmagukon, rejtjellé válnak, amit meg kell fejteni. Jaj nekem, ha csak töredékeket olvasnak el belőle! Inkább semmit sem kéne. Ezeket magamnak írom, mert írás közben tudok gondolkozni; mondhatnám, számomra a gondolkozás az írást jelenti.

Így születnek a történeteim is. Nem kitalálom, hanem megélem őket a főhőssel együtt. Elindulunk valahonnan, és míg megérkezünk, hosszú-hosszú időt töltünk együtt. Csodálatos kaland!

Az illusztráció همَّام / Unsplash.com munkája.