Második rész (5-1.)

Tavaly nem csak magyarul olvastam, de angolul is, így olyan könyvek kerültek még a listára, amik csak angolul vannak (pl. Heaven) vagy az angol megjelenést olvastam el előbb (pl. Murakami). Nincs semmi meglepő az idei legkedvesebb öt könyvemben: van benne Murakami, írástechnika, japán szerző és magyar szerző is. Az 5. kedvenc olvasmányom idén:

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

Nem gondoltam volna, hogy Szerb Antal első írása ennyire jó, irodalmi kísértettörténet keretében elmesélt spirituális utazás a híres-hírhedt Pendragonok, a rózsalovagok titkos társasága utáni nyomozással, némi romantikával fűszerezve. Magyar főhős külföldi tájakon… Igazi remekmű!

4. könyv:
Mieko Kawakami: Heaven

Ez a kisregény, terjedelme ugyanis elég rövid, a japán bullying kultúra nyomába ered és tárja fel a miérteket: mindezt nem szájbarágósan, és nem mond végleg ítéletet, cserébe elgondolkodtat arról, hogy vajon meg lehetne-e változtatni az eseményeket…
Két diák a főszereplő, két áldozat, akik levelezésben nyernek kis erőt egymástól, hogy kibírják azt, amit velük művelnek.
Ez még magyarul nincsen, angolul olvastam hát, a nyelvezete szerencsére nem volt túl bonyolult.

3. könyv:
Will Storr: A történetmesélés tudománya

Will Storr művét Egri Lajos A drámaírás művészetével emlegetik egy lapon, és mindkét könyvet olvasva én értem, hogy miért. Ez egy non-fiction, ami az emberi agy, lélek működése mentén tárja fel, hogyan hatnak ránk a történetek, milyen eszközökkel válthatunk ki milyen hatást a közönségből, és hogy miért van szükségünk történetekre? Íróknak fontos olvasmány.

2. könyv:
Haruki Murakami: The city and its uncertain walls

Egy fiú és egy lány, utóbbi egy városról mesél, ahol egyszarvúak élnek. Aztán egy nap szó nélkül eltűnik főhősünk életéből, aki abban a rejtélyes városban próbálja meglelni. Végül egy kis hegyi könyvtárban köt ki, ahol megismerkedik az egykori igazgatóval, egy különc, halott férfival…
Murakami sokszor foglalkozik valamilyen sérülés feldolgozásával, és ez a regénye pont ilyen. Megjelent magyarul is, az A város és kiszámíthatatlan falai címmel, én az angol verziót még megjelenés előtt olvastam. A szerző az abszolút kedvencem, és ez a könyve legalább annyira tetszett, mint az 1Q84 – Ezerkülöncszáznyolcvannégy, hanem tavaly az első helyet mégis…

Boris Vian: Pekingi ősz

műve vitte el.
Ez az abszurd könyv a legjobb, amit Viantől olvastam. Például a Tajtékos napoknál is jobban tetszett. A semmi közepén akarnak vasutat építeni, van egy szerelmi háromszög, és egy rejtélyes régészeti feltárás… És ebből olyan keserédes-humorral épít fel egy különös hangulatú világot, melyben megfér egymással, hogy bevonják az orvos engedélyét, ha több embernek árt, mint ahányat meggyógyít, vagy éppen hogy a felavatáskor a vasúti pálya beomoljon a régészeti feltárás felett való áthaladtában…
Zseniális.