Tervezés nélküli írás

Itt most megállnék egy picit, mielőtt tovább írok az ötletekről. A tervezés nélküli írás sokszor ugyanis nem egy kész ötlettel indul, hanem csak egy szituációval, és a szereplőt követve alakul ki a sztori. Olyan, mintha folyamatában alkotnánk meg a történetet, nem pedig a kritikus, félelmet keltő oldalból; a kreatív én szeret játszani, de ha folyton elrontjuk a játékát, minek jönne elő újra? A kritikus én pedig egyértelműen lebeszélni próbálja az írót az alkotófolyamat eme struktúrájáról: mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha a karrierednek árt? Mi van, ha nem tetszik mindenkinek? Ezek jogos kérdések lehetnek, de a szabad alkotás ellenségei. A kreatív én magába szívja már kisgyermekkortól kezdve a történeteket, könyvekből, filmekből, beszélgetésekből… Mindenhonnan. Tudunk írni. Ha meg tudunk írni egy dolgozatot, egy esszét, akkor egy regényt is. A kérdés a bizalmon alapszik, bízunk-e magunkban, a kreatív énünkben, a történetünkben. Félre teszünk-e minden félelmet és jól érezzük magunkat, vagy sem.

Felfedező írás

Gyakran felfedező írásnak nevezik ezt a fajta írást. Hogy nyugodtan írjon az ember rosszul, a lényeg, hogy legyenek szavak a papíron. Aztán majd javítjuk. Szerintem sokkal egyszerűbb, ha felmerül valami változás, közben korrigálni az irányon, mint utólag. Szerintem akkor tudjuk szabadjára engedni a kreatív ént, ha engedjük neki, hogy írjon, amit akar és bízunk benne, nem rosszul írunk, hanem adott pillanatban a képességeinkhez, a tehetségünkhöz mérten a lehető legjobban.

Alkotás

Ez egy alkotó folyamat. Ha leülünk írni, írunk: nem kutatást végzünk, szerkesztünk, tervezünk, hanem írunk. Új, odaillő szavakat, a legmegfelelőbbeket. Ehhez el kell engednünk magunkat. Hagyni, hogy a karakter elmesélje a történetét. Ha úgy fogjuk fel, olyan ez, mint amikor megnyílunk egy másik világ felé és egy létező ember meséli nekünk a történetét, amit mi leírunk szavakkal, követve az eseményeket. Nem változtatunk rajtuk.

Gondoljuk csak el, ha valaki elmeséli a történetét, nem szólunk közbe, hogy de az nem így volt. Meghallgatjuk.

A másik, ami ideillő hasonlat, hogy ha végigmegyünk autóval egy úton, nem utólag korrigáljuk az irányt. Menetközben tesszük meg a szükséges változtatásokat. Utólag nem másíthatjuk meg, ami történt, ugyebár…

Mi nem ez a fajta írás?

Nem terápiás írás, bár abból is születhetnek jó szövegek. Ez kifejezetten írás, aminek a célja egy-egy történet elmesélése. Nem szabad írásnak nevezném éppen ezért, mert a történetmesélés korlátjaiba beleütközik, és ezt a kifejezést kimondottan terápiára használják…

Formula

Van egy nyugati történetmesélési formula, én ezt használom jelenleg. Veszek egy szereplőt, környezetébe ágyazva és leírom az első problémát, amivel szembenéz, ami elindítja a történetet. Nem kell, hogy ez a probléma legyen a fő gondja. Ennek a problémának csak elindítania kell a folyamatot.

Erről már írtam is talán korábban.

Ez a fajta írásmód az, ami nekem a legnagyobb szabadságot adja, a legtöbb szórakozást, a legjobb formámat hozza ki belőlem. Elképzelhető, hogy valaki nem ért egyet, vagy másképp gondolja. Az nem baj. De én is gondolhatom máshogy, nem?

Gyakorlás

Ezt a fajta írást is gyakorolni kell. Mint a sportoló, aki már öntudatlanul, reflexből oldja meg a nehézségeket, mi is izmokat, történetmesélési technikákat gyakorlunk be, használunk fel úgy, ahogy a történet elmesélése megkívánja. A gyakorlás az, amikor leül az író és ír: végleges és kész történeteket, nem csak bele a levegőbe. Minél inkább megszokjuk az írást és elhagyjuk a nemírás szokását, annál erőteljesebbek lehetnek a szövegeink.

Legközelebb folytatom az ötletes sorozatot…