A hétköznapok okozta nehézségről

Murakami Haruki szerint három dolog kell ahhoz, hogy valaki sikeres író lehessen: összpontosítás, állhatatosság és tehetség. Az utolsó nem fejleszthető, de az első kettő igen. Így ma a hétköznapok okozta nehézségről írok pár sort. Mert bár az írás szórakoztató, élvezetes dolog, néha megakad az ember a folyamatban. Leggyakrabban akkor, amikor a hétköznapok nehézségei eluralkodnak rajtunk; a háztartás vezetése, az otthoni feladatok, a polgári munkánk… Bármi. Mondják, az írásban a legnehezebb a regény közepe. Jerry Jenkins nem véletlenül használja a „Marathon of the middle” kifejezést, ami nagyjából a „középső rész maratonja”-ként fordítható le.
Az írás eleje az újdonság miatt még izgalmas, szívesen foglalkozunk a történetünkkel; de amikor a közepét írjuk, és csak nyúlik a szöveg, mint a rétestészta, elveszíthetjük a lelkesedést. Ekkor jön jól, hogy az összpontosítás és az állhatatosság fejleszthető tulajdonságok.

Miért okoznak nehézséget a „hétköznapok”?

Sokan a szürke hétköznapokban buknak el. Amikor csak le kell ülni minden nap írni, de könnyebb mondjuk olvasni, tervezgetni, de az álmodozás nem visz közelebb írói célunkhoz. Az írás közepe azért is nehezebb, mint az eleje, mert olyankor még nincsenek visszajelzések, már nem új a történet, de le kell ülni írni… A végénél a diadalérzet mámora, és a tény, hogy megcsináltunk valamit felemelő, az elejénél az újdonság varázsa, de a közepénél meg kell küzdenünk a mindennapok szürkeségével…

Megoldás: kihívások? Minimum szószámok?

Dean Wesley Smith írta egyszer, hogy amikor kezdte az írást, és egy bárban dolgozott, minden este, amikor hazament, írt még: azt mondta magának, minden nap, amikor ír, eggyel kevesebb nap, amit a bárpultnál kell töltenie.
Vagy egy ilyen hozzáállás, mondat segít minket át a fáradtságon, fásultságon, vagy a kihívások. Ha elkezdünk minden nap egy minimum szószámot teljesíteni (legyen az 100 szó vagy 1000), vagy karakterben meghatározni, mennyit írjunk, az segíthet a fókuszáláson és ha sokáig csináljuk, már nem akarjuk megszakítani a jó sorozatot sem. Az ilyesminek ereje van. Én szeretem például mérni azt is, mennyi időt töltök írással egy nap. Sokszor 1-1,5 óra is kijön, máskor meg kevesebb.
A 31 napos kihívásomban is a közepe volt a legnehezebb. Még csak kevesen voltam túl, még sok volt hátra, és egy ideig rá kellett beszélnem magam arra, hogy nekiüljek írni.

„Tiszta” célok

Az, ha valaki céltudatos és arra fókuszál, mit akar elérni, segíthet más perspektívába helyezni az írás folyamatát. Nem maga az az egy történet válik túlságosan súlyossá, amit éppen ír, így levesz egy kis terhet a saját válláról, hanem maga a karrier van középpontban; a fókusz itt azon van, hogy mit akarunk elérni az írással. Ha azonban csak írni szeretnénk, ez nem sokat segít. Ha a történetünk fontos, a vele kapcsolatos félelmeink túlterhelhetik alkotókészségünket. Tisztázzuk le, mit akarunk a szöveggel! És helyezzük más nézőpontba azt, amit eddig írtunk. Hol tartunk vele? Mikorra leszünk kész? Van határidőnk esetleg?
A határidő sem mindenkinek működik, de ha ezt választjuk, akkor beszéljünk róla, legyünk számon kérhetőek! Ez kis trükk, de felettébb hatékony bizonyos esetekben.

Végezetül…

Üljünk le írni, amikor csak tudunk! Nem kell minden nap, de ha van fix írós időnk a héten, használjuk ki! Akkor is, ha épp nincs kedvünk, nem vagyunk jól. A munkahelyen már a megjelenés is számít, felfoghatjuk az írást is úgy, hogy hányszor tudjuk elég fontosnak kezelni ahhoz, hogy „megjelenjünk” az írógépünk előtt. Felfogás kérdése, mert persze az írás nem munka. Ne is legyen az!
Gondolkozzatok el azon, hogy számotokra mit jelent az írás? Mennyire van hátul a fontossági sorrendben? Mennyire veszitek komolyan, mit akartok elérni vele? Ezeket tudva könnyebb a hétköznapok nehézségén átrágni magatokat.