1947-ben jelent meg az ‘Of World’s beyond: The science of science-fiction writing’ kötet, benne számos, a kor nagy sci-fi írói által jegyzett cikkel. Dean Wesley Smith szerint a legtöbb felejthető volt, még Heinleiné is, de az ő utolsó bekezdése volt az az öt üzleti szabály, amit követett, és amióta Dean elolvasta ezt, ő is hű alkalmazója lett ezeknek a szabályoknak.

Sokaknak például nem tetszenek ezek a szabályok, még Brandon Sanderson sem érti, mire jók, és bár terjed a neten, sokan férleértik.
A szabályok a következők:

1. Írj!

2. Fejezd be, amit írsz!

3. Ne szerkessz, csak szerkesztői utasításra (és ha egyetértesz vele)!

4. Add ki! (eredetileg küldd kiadókhoz, annyiszor…)

5. Tartsd a piacon! (…amennyiszer kell ahhoz, hogy megvegyék).

Egyszerű szabályoknak tűnnek, ám van bennük csapda. Az írás része talán egyértelmű, le kell ülni írni, és nem csak beszélni az írásról. Nem tervezgetni kell, felkészülni, kutatni, hanem ténylegesen leülni és írni. És mindent be is kell fejezni. Eddig világos. Néha itt is letér az ember az útról, de a lényeg talán az, hogy próbáljuk meg követni ezeket a szabályokat, és ha nem sikerül, bármikor ‘visszaülhetünk a nyeregbe’.

A ne szerkessz részt már nehezebb megérteni. Csakhogy írók vagyunk, nem szerkesztők. És mindenki saját munkájának legrosszabb ítésze – akár azt hiszi, jót írt, akár azt, hogy rosszat. A szerkesztéssel leggyakrabban csak a saját hangukat vesszük ki a szövegből. Ám vigyázat, nem azt mondom, hogy minden, amit írok, amit írunk, jó, csak azt, hogy a legjobb, amire pillanatnyilag képes vagyok. Ezzel nem kerülhetjük meg a tanulást, a szakma finomságainak elsajátítását; a gyakorlást, ami megint csak írást jelent, nem spóroljuk meg a munkát. Csak megy tovább az írás, és amikor befejeztünk egy írást, tovább lépünk.

A negyedik és ötödik szabály már tényleg üzleti szabály, amit a mai, magánkiadással terhelt világunkban valahogy könnyebb is követni. Ettől persze, mehet hagyományos kiadásba is a szöveg, arra is hasznos: addig áruld, amíg meg nem veszik. Ezek röviden Heinlein szabályai.

Tervezés nélküli írás

Tervezés nélküli írás esetén különösen hasznosak. Ez nem egy módszer, hanem a módszerek elengedése. Szabadon írhatsz, amit akarsz, mást nem is érdemes. Sokszor gondolkozok azon, hogy ki kéne szolgálni az olvasókat, valóban, de ez mit jelent? Nem azt, hogy követjük a trendeket. Mire megírsz egy regényt az éppen népszerű témában, már nem az a népszerű… Az olvasók kiszolgálása nem szolgai módon a tömeg ízlésének való megfelelést jelenti. De azt igen, hogy olvasható legyen a szövegünk. Hogy bevonja az olvasót, elgondolkoztassa, megmozgassa az agyát. Vannak erre technikák, amiket be lehet gyakorolni, amiket be kell gyakorolni.

Minőség kontra mennyiség

Sokat vitatkoznak azon, hogy a mennyiség vajon a minőség rovására megy, vagy fordítva. Én nem foglalnék állást. Miért tenném? Csak író vagyok, nem szakértő; de több gyakorlás valószínűleg jobb sztorikat eredményez. Meg kell vizsgálni, mi áll a háttérben. A hagyományos kiadás egy-két könyvnél többet egy szerzőtől nem bír el egy évben. Vagyis azt támogatják, hogy az író ne írjon olyan sokat. Azzal magyarázzák, hogy a szerkesztés mennyi munkát igényel. És valóban nehéz olyanná alakítani egy szöveget, ami a szerkesztő szerint már megfelel a kiadó igényeinek. Ugyanakkor a nem írással nem fejlődik az ember. Heinlein szabályai szerint pedig írni kell… Magánkiadásban pedig ilyen korlátok nincsenek. Sokkal könnyebb úgy, hogy sokat írunk és minden olvasó megtalálja a magának valót a könyveink közül.

Meg lehet-e élni belőle? Talán egyik modell sem alkalmas erre. Igaz, hogy a hagyományos kiadás egyféle presztízst ad a szerzőnek, bár mint író, ettől még nem lesz jobb. És az is igaz, hogy ezek csak kis elmélkedések…

Én mindenesetre követem Heinlein szabályait, eddig beváltak. Remélem, ezután is így lesz.