Szokások

Hatalmas ereje van a megszokásnak, a rendszernek vagy akár egy-egy szériának, ha a tevékenységeket nézzük. De most én főleg az írásról beszélek. Ha elindítunk egy szériát, mondjuk, hogy minden nap írunk 1,000 szót, huszonegy nap múlva már a megszokás életben tarthatja a soron következő napot. Ha kiépítünk egy rendszert, hogy fix időpontot szánunk az írásra, akkor az adott időpont közeledte szertartásszerűen az írásra összpontosítja a gondolatainkat. Hát, ha még tényleg kapcsolunk egy szertartást hozzá!

Ám vigyázat, ez könnyen átalakulhat valami olyasmivá, ami nem tűri a rugalmasságot. Olyasmivé, hogy csak akkor ír az ember, ha minden feltétel adott hozzá. Szokjuk csak meg, hogy mindig írunk, amikor lehet: akkor mindegy, hogy adott-e a feltétel, adott-e az idő, ha van lehetőségünk és írunk, akkor az válik megszokássá.

Ahelyett, hogy a nem-írás lenne a megszokásunk…

A nem-írás megszokása

Sokszor van, hogy úgy döntünk, mégse írunk. Bármilyen kifogást kitalálhatunk ilyenkor, amiért most nem, és ez a most nem megszokássá válik. Legyen csak az, hogy nem írunk, ha tényleg olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudunk írni. Ennek eldöntésére van egy trükk: ha munkáról lenne szó, bemennénk-e jelen helyzetben? Ha igen, akkor tudunk írni, ha nem, akkor nem. Persze, ez szigorú megközelítés, de ha szeretjük az írást, és eltökéltek vagyunk, akkor bizony olyankor is meg kell oldani, amikor esetleg „nincs kedvünk”.

Ha írjuk a következő szót és a következő szót, ami az előzmények után logikusan jön, akkor hamar visszaülhetünk a nyeregbe. És máris megszokássá alakítottuk, hogy mindig írunk, amikor lehet.

Mert nem mindig lehet. Tényleg van olyan, hogy nem fér bele. Ki kell aludni magad holnapra, a gyerek beteg, még meg kell főzni a családnak… Rengeteg oka lehet, ami ténylegesen valid ok a nem írásra. Én csak azokról a helyzetekről írok, amik nem ilyenek. Amikor kényelmes lenne holnapra hagyni a szöveget, és aztán az sosem készül el.

Kihívások

A kihívások például segítenek megszilárdítani vagy kialakítani egy szokást. Mondjuk, egy hónapig minden nap írok ezer szót. Aztán már abba se akarom hagyni, széria lesz belőle, ami önmagát tartja fenn, megszokás, és minden nap írok ezer szót. Ami nem sok. Nem is kevés.

Legfeljebb egy óra a napból, vagy még annyi sem jobb időszakokban. De más számokat is be lehet mondani, más kihívásokban is részt lehet venni.

Heti egy novella? Egy hónapig napi egy novella (vigyázat, ez extrém!)? Talán a lényeg a kihívásnál és a megszokásnál is, hogy összpontosítani tudjuk erőinket az írásra. Ha így teszünk, akkor sok történetet meg fogunk tudni írni. Mi a jobb ennél?

Feltéve persze, hogy ezt szeretnéd.

Mert nem muszáj írónak lenni, és nem muszáj sokat írni. De ha szeretnéd, vannak trükkök, amik segítenek megszokni, hogy írj.

Bradbury kihívás

A heti egy novella a múlt héten is megszületett. Későn, az utolsó pillanatban fejeztem be, még éppen vasárnap. Nem szabad ennyire a végére hagynom, de sok oka volt, amiért így történt. Most, ezen a héten felkészültebb leszek. Az is igaz, hogy sokfelé kell majd mennem, ami nehezít egy picit a dolgon. Sok nap telt el úgy, hogy írhattam volna, de nem írtam. Rossz berögződés. Ezen is változtatni kell…