Szétszórodott figyelem

Észre kell vennem magamon, hogy a közösségi média hatására a képességem, hogy egy dologban mélyen elmerüljek, legyen az írás, olvasás, rajzolás, jelentősen csökkent. Mondhatni elaprózodott, és ezen a fegyelem sem sokat segít. Az elmerülés még hagyján, de hosszabban csinálni bármit is szinte képtelenséggé vált. A közösségi médiát hibáztatom? A rövid videókat? A fogyasztási kultúránkat? Nem, én engedtem be ezeket az életembe és én lettem felületes. Így amikor írok is hamar kizökkenek, és nehéz visszahelyezkednem az író személyébe, a karaktereimen keresztül látni a világot és lekövetni a történéseket. Nehéz hosszabban írni egyszerre, na. Nehéz összpontosítani. Nincs türelmem magamhoz és hamar „elveszítem az időt”.

A megoldás persze kézenfekvő: miért nem zárom ki a közösségi médiát, miért nem kapcsolom ki a mobilomon az értesítéseket, miért válaszolok mindenre azonnal? Miért nincs énidőm? Miért nem tudok eleget játszani a szavakkal?

Itt egy újabb fogalom: sose elég, amit írhatok. Egyszerűen csak bele kell merülni és csinálni. Az írás csak írással fejleszthető.

Türelem a történethez

Sokszor nem látom a történet végét, amikor a közepén tartok. Elkedvtelenít, hogy nem tudom, mikor fogom befejezni? Elkedvtelenít, hogy nincs az egész az irányításom alatt… Türelmetlen vagyok, azonnal kész akarok lenni. Türelmesnek kell lennem a történethez és a szereplőimhez. Hagynom kell, hogy kibontakozzon előttem, aminek ki kell. Nem a végeredményt kell a szemem előtt lebegtetnem, vagy ha mégis, az oda vezető út ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb.

…és önmagunkhoz

És persze magammal sem érdemes túl szigorúnak lennem. Amennyit most tudok, annyit tudok, de ez fejleszthető. Türelem és írás, ez vezethet majd el oda, ahol annyit írok, amennyit szeretnék. Közben az élet is megy, nem csak írásból és az írással kapcsolatos dolgokból áll…

Bradbury challenge

Sikeresen teljesítem minden héten, amióta újra belevágtam! Igaz, e fenn említett problémák miatt sokszor csak az utolsó pillanatban érek oda, ahova „kell”.