Öt dolog, ami jó ötletnek tűnt elsőre, de már nem hiszem el

Minden író kezdi valahol. Én még nagyon az elején járok, de már így is tettem pár lépést afelé, hogy hosszabb regényeket írjak. Szeretek írni, és igyekszem minél több időt megragadni az írásra. Azonban vannak olyan dolgok, amiket mindenkinek tanítanak az írással kapcsolatban, amiket én is alkalmaztam az elején, de idővel megtanultam elengedni őket, idővel megtanultam, hogy nem feltétlenül működnek. Ezek közül a legfontosabbak…

1. Ne írj, ha jobb író akarsz lenni! (Nem számít a mennyiség, csak a minőség…)

Örök vita, hogy mi a fontosabb, mennyiség vagy minőség, a kettő összefügg-e, kioltja-e egymást. Van, aki azt mondja, a mennyiség a minőség rovására megy, de én ezt feltételes módba tenném. Ha nem írok, mégis mi a fenétől írnék jobban? Ha nem gyakorlok, mégis hogyan edzem az író-izmaimat? Persze, ha csak a mennyiségre fókuszálok, és nem tanulok, fejlődők, rosszul gyakorlok, akkor mehet a minőség rovására; de a mennyiség önmagában nem megvetendő dolog.

Meg gondoljunk bele, amikor fiatal voltam, hasznos és építő tanácsnak hangzott, hogy ne írjak, hanem előbb tapasztaljam meg az életet. Aztán, amikor van mondanivalóm, akkor üljek le írni. Na, az írás az nem így működik. Lehet írni már akkor, amikor még nem állunk készen rá, amikor még nem tudunk jót, hogy amikor eljön a kritikus pillanat, képesek legyünk megfogalmazni a gondolatainkat.

Tehát először követtem ezt a tanácsot, aztán amikor elkezdtem írni, már elvetettem. Nem állta ki a gyakorlat próbáját.

2. Írni csak a Nagyok tudnak

A másik, amire rájöttem, hogy bárki tud írni. Milyen mérgező az az elv, hogy az írás egy különleges dolog, amit csak különleges emberek csinálhatnak! Igen, vannak szintek, és vannak, akik jobbak nálam, vagy bárkinél, és lehet, hogy sosem érem el a szintjüket. De csak ezért nem írni butaság. Micsoda hübrisz kell ahhoz, hogy valaki azt gondolja, meg tudja írni a nagy magyar regényt, ha úgy kezdi el, hogy ő bizony már elég jó hozzá!

Nem. Csak írni kell. Mindig mondom, nekem az írás olyan, mint egy vizsga. Olyan, mintha felelnék egy anyagból, amit ismerek. Csak itt nincsenek tanárok és nincsenek osztályzatok – hacsak nem a szakma vagy az olvasók osztályoznak. Nekik joguk van ehhez. Nekem meg, mint alkotónak, a feladatom csak az írás.

Tanulni, írni, aludni, újra. Folyamatosan lehet fejlődni. Szerintem egy író sosincsen „készen”.

3. Csak egy mód van az írásra

Nem, és ismét nem. Ahány író, annyiféleképpen lehet írni. Próbáltam már mindent: a snowflake methodtól kezdve a tervezés nélküli írásig, egészen addig, hogy alaposan átszerkesszem a történeteimet. Az eredmény kiábrándító volt: unalmas, sokszor be sem fejezett töredékek. Néha felbukkant egy-egy ötlet, amivel nem tudtam mit kezdeni, és meg is haltak a folyamat valamelyik állomásán.

Nem kell a félreértés, van, akinek a világépítés, a tervezés, a kutatás fontos, fontosabb akár az írásnál is. El kell ismernem, vannak lépések, amiket nem lehet kihagyni, ha az ember meg akar jelenni (szerkesztés, a szerkesztő tanácsaira hagyatkozva, kutatás, amikor olyan dolgokat írunk, amihez nem értünk), és van, aki inkább organikusabb módon ír, és a skálán vannak fokozatok is… Nem feltétlenül az a lényeg, hogyan írjunk, mert nem egy módszer van rá, hanem, hogy amit írunk, legyen, aki élvezi és érti.

4. Nem érdemes kiadni…

Ebből következik, hogy mindent érdemes kiadni. Írjuk meg tisztességesen, de aztán ne féljünk pályázni vagy kiadót keresni a műveinkhez. Ez az egyetlen módja annak, hogy eljuss az olvasókhoz. Azokhoz, akik szeretik a történetet.

5. Van tökéletes írás

Nincs. Vannak jobb, rosszabb történetek és az sem mindegy, milyen mérce szerint mérjük. Nincs tökéletes írás, ami mindenkinek egyértelműen tetszene. Ha egyvalaki van, aki értékeli, már megérte.

Egyszer olvastam valahol, valamelyik író esszéjében, hogy Dosztojevszkij sem szégyellt mindössze száz embernek írni. Nem tudom, mennyire korrekt az író Dosztojevszkijjel, de valószínűleg életében még nem tartott ott a nyomtatás, hogy könyveiből tömegtermék legyen. Erre utalhatott a szerző, amikor ezt az idézetet írta. Megragadt bennem. Miért akarok én millióknak tetszeni? Elég egy embernek, hogy tetsszen, amit csinálok. És tökéletes írás nincs, minden ebbéli törekvés hübrisz és önámítás.

+1. Olvass el mindent, amihez hozzáférsz!

Ezek azok, amik eleinte akadályoztak az írásban. Nem írtam, „fejlődtem”, mindent olvastam kritika nélkül, de az se jó tanács, mert miért olvassunk rossz könyveket? Olyanokat, amik nem szórakoztatnak és nem adnak semmit? Kötelességből? Ugyan már!

Aztán egyszer csak elkezdtem ezeket a tanácsokat elhagyni vagy megfordítani. És elkezdtem írni. Még hosszú út áll előttem, mire megjelenek úgy igazán. Ha valaha elérem azt a szintet. De nem álszerénykedek, történetről történetre jobb leszek. Aztán meg ki tudja, lesz-e, aki értékeli, amit írok. Nem ez a fő szempont. És nem is a megélhetés. Az alkotásban sosem ezek voltak a fő szempontok. Önmegvalósítás? Talán. Vagy valami más…

Valaminek a keresése…

Kérdések feltevése…

Nem is tudom. Ez egy újabb téma lesz valamikor.