Alkotómunka

Unalomig ismétlem magam, de folyton emlékeznem kell, hogy az alkotói folyamat miből áll, hogyan épül fel, és mit jelent. A kulcsszó természetesen a gyakorlás, mert mint minden izom a testben, az íróizmunk is a gyakorlástól erősödik – ez azt jelenti, hogy az eszközök, a szavak, a technikák akkor állnak rendelkezésünkre, ha megtanultuk őket használni. A nem írástól nem fejlődnek, és aztán nehéz is előcsalogatni alkotó énünket, ha sosem bízzuk rá magunkat.

Olyan, mint egy gyerek: egy rendkívül okos gyerek, akinek az írás játék, de hogy bízzon bennünk, hogy nem tesszük tönkre a játékát, gyakorolni kell az áramlat-élményt, azt, hogy hagyjuk szabadon alkotni, és aztán hagyjuk békén az alkotását.

Heinlein szabályainak harmadik pontja ez: Ne szerkessz! Ezt sokan könnyelműen úgy fogják fel, hogy bármit írnak, azt békén hagyják és lustán rossz szövegeket adnak ki a kezükből. De ezt a pontot megelőzi másik két pont: az írj, és a fejezd be, amit írsz! Vagyis végig kell írni történeteket, és jól, és a ne szerkessz! pontnak pont akkor van értelme, ha a kéziratunkban a maximumot nyújtottuk. Akkor nem is tudunk magunktól tovább szerkeszteni.

Mert a harmadik pont folytatódik: Ne szerkessz, CSAK SZERKESZTŐI utasításra! A szerkesztő tudja, mit akar kiadni, és láthat olyan pontokat a történetben, amik, módosítva tisztábbá tehetik a karakter történetét.

Ehhez a ponthoz később hozzáköltötték, hogy szerkesztői utasításra is csak akkor szerkessz, ha egyetértesz azzal, amit mondtak. Igen, meg kell védened a munkádat! A szerkesztő sem mindenható, és tévedhet, de ő a kiadó, tudja, mit akar kiadni és mit nem.

És ehhez a harmadik ponthoz tennék egy megjegyzést. A szerkesztő nem bétaolvasó. És a szöveg a tiéd.

Tudattalan

Az alkotói folyamat nagyrészt nem a tudatos szinten megy végbe. Számos író számolt be hasonló tapasztalatról: a szereplőik életre keltek, ők csak a karakterek történetét mesélik el, ahogyan azok nekik továbbadták azt, nem a valósághoz, hanem a karaktereik valóságához kell hűnek lenniük… David Gemmell például az általa írt egyik kedvenc könyvemben, a Jon Shannow trilógia első részében, az Árnyékok farkasában teljesen más történetet akart megírni, egy drenai sztorit, amikor Jon Shannow előlépett és elindult az útján…

Igen, az alkotó folyamat ilyen, még maga az író sem tudja előre, mi lesz a vége.

Dean Koontz például írt szinopszisokat, de azokat félretette, mert a tervezés korlátozta a fantáziáját. Azt mondta, munka közben jobb ötletei vannak.

De övé-e az a sok ötlet, vagy a karakterek kelnek életre általa?

Én, amikor leülök írni, csak írok, megállás nélkül, amíg ki nem fulladok. Egyre hosszabb és hosszabb ideig bírom, de még messze vagyok attól, hogy annyit írjak, amennyit szeretnék. Attól mindig is messze leszek.

Alá kell merülni a tudattalan területére, és hagyni, hogy a történet magát írja meg. Aztán fel kell bukkanni, és el kell olvasni a szöveget, de még mindig abban az állapotban, amiben kreatív módban vagyunk. Ezt hívják cyclingnak. Ezzel a módszerrel az elütések és a rosszul megfogalmazott mondatok kibuknak, a lehető legkevesebbre csökkennek, hogy a korrektornak ne legyen sok dolga. A korrektor nem olcsó, de a munkája nélkülözhetetlen. A cyclingot viszont nem érdemes összekeverni a szerkesztéssel, ami gyakorlatilag egyenlő a saját stílusunk, hangunk kigyomlálásával, ugyanis a mi saját hangunk számunkra a legunalmasabb, folyton azt halljuk, de másoknak frissnek hat ez a hang…

Megújulás

Azt pedig nem érdemes várni, hogy évtizedekig, ha ugyanazt írjuk, ugyanolyan sikerünk lesz. A világ változik, a történetmesélés változik, az olvasók ízlése, generációi változnak. Meg kell tudnunk újulni, kísérletezni kell, ami rengeteg kudarcot hoz majd a karrierünkbe, de enélkül megrekednénk, kiírnánk magunkat.
Mondják, az íróknak egy témája van és annak a változatait írják egész karrierjük alatt.
Lehet.
De akkor is ott van a megújulás képessége, az, hogy később jobban, de legalábbis másképpen meséli el ugyanazt a sztorit.
Remélem, ez nekem is menni fog, hosszú karrierre készülök!