Már egészen kiskoromban nagyon szerettem a könyveket. Varázslat voltak, csoda, történeteket tudtak, tudományt tudtak és minden bennük volt, amire szükségem volt akkoriban. Szerettem újságokból képeket kivágni és saját albumot szerkeszteni, szerettem történeteket kitalálni és megrajzolni és újra és újra elolvasni a tankönyveimet A-tól Z-ig. Határozottan emlékszem, amikor még csak két polcon voltak könyveim – főleg gyerekkönyvek, ismeretterjesztőek és újságok -, kijelentettem, hogy egyszer lesz egy saját könyvtáram. Milyen jó lenne!

A magánkönyvtárak könyvtárként való kezelése kábé ezer könyv felett kezdődik. Idén elértem ezt a számot. Úgyis, hogy a javát még nem olvastam.

Itt jön képbe a japán kifejezés, a cundoku, ami pont ezt jelenti: több könyvet vásárolni, mint amennyit el bírunk olvasni.

Cundoku

A könyvet négy olasz szerző írta japán álnéven. Elég gyengécskére sikerült, felületesen érinti a témákat, inkább csak felvet ötleteket, nem megy bele sem a dolog pszichológiájába, sem az „életmód” részletes elemzésébe. Tankönyvszerűen Izumi életét, példáját követhetjük nyomon, hogy hogyan reagál különböző helyzetekre, melyekből saját magunkra kéne vonatkoztatni. A kérdőívek nagyon gyermetegek, mindegyikre amúgy is tudjuk a választ…

Többre számítottam a témával kapcsolatban. Többre, minthogy a nyilvánvalót kimondják.

Ikigai

A hosszú élet japán titka. Mindenkinek kell valami, amiért él, amiért a szíve dobog, ami segít reggel felkelni és végigcsinálni a napot. Erről már magyarul is van olyan irodalom, amit érdemes lehet kézbe venni.

A fentiekből következne, hogy az ikigai számomra a könyvtáram. De nem. Az csak egy álom, melyet élek; az ikigai számomra más. Nem szerelem, nem kertészkedés, hanem az írás. Mert ha gyűjthetünk annyi könyvet, amennyit nem olvashatunk el, akkor írhatunk is annyit, amennyit más nem olvas el, nem? Szeretek írni, és folyamatosan írok valamit. Még elég lassan, de szépen szedem fel a sebességet. Ugye, az írásban a sebesség azt jelenti, hogy több időt töltök az írógépem előtt. Semmi mást. Aki többet ír, több könyv szerzője lehet.

Produktivitás

Sokan azt hiszik, attól lesznek „írók”, vagy valakik, vagy csupán szeretetre méltóak, hogy sokat tesznek le az asztalra. Ez ugyanúgy tévhit, és csapdája a dolognak. Nem azért írok és nem azért írok sokat, hogy legyek valaki, író legyek, vagy hogy szeressenek, hanem azért, mert ezt szeretem csinálni a legjobban. Sokkal felszabadítóbb érzés így megközelíteni a dolgot, mintha egy feladat lenne, egy kötelesség, munka. Az írás nem ilyen, ahogy az életben is tévedés azt hinni, hogy attól vagyunk valakik, attól számítunk, hogy elértünk valamit, legyen az a valami bármi.

Ez nem így működik. És ezt az írás tanította meg nekem.

De akkor…?

Nem kell nagy íróvá válnom. Nem kell Nobel-díjat nyernem, hogy helyem legyen a világban. Elég, ha vagyok. És ha vagyok, amíg vagyok, írhatok. Jó esetben. El kell fogadnom, hogy nem feltétlenül én vagyok a legjobb.

De jobb lehetek, mint tegnap voltam.

Sőt! Ez a cél. A versenyben nem másokat kell legyőzzek, hanem önmagamat, azt a valakit, aki tegnap voltam. Remélem, ez így érthető.