Regény start!

Van egy trükköm, amivel a novelláimat kezdem, mivel hogy nem tervezek, ezt szoktam használni, aztán vagy kisül belőle valami, vagy nem, de többnyire ki szokott jönni belőle egy történet. Ez nem is annyira trükk, mintsem egy váz. Egy kiindulópont, egy több pontos csontozat: kell egy szereplő, a szereplőt környezetbe ágyazom, és felvetődik egy probléma, amit a szereplőnek meg kell oldania. Ezzel bele tudok helyezkedni a szereplő fejébe, hallom a hangját, mit lát-hall-érez, és hogy mivel küszködik éppen. A felmerülő probléma nem kell, hogy a központi konfliktus legyen. Elég, ha csak elindítja a szereplőt erre, vagy arra.

Aztán már pörögnek maguktól az események, a történések, kibogozódnak a gondolatok. Ez egy novellánál nagyon jól működik, de egy regény máshogy épül fel, akár több szálon is futhat a cselekmény, több szereplővel és mindenképp több eseménnyel. Akkor is működhet ez a taktika?

Mivel másom nincs, ezzel kezdek. Két-három fejezet után már látni fogom, van-e a történetben annyi, amit ki szeretnék hozni belőle. Aztán csak írom tovább…

Mit kezdek azokkal, amiket elkezdtem, de végül nem őket választottam ki? Heinlein szabályai szerint mindent be kell fejezni. Ezeket sem a kukába dobom, csak egy „Befejezetlen” mappába a kezdőképernyőn. Ott vannak, amiket elkezdtem, és ott is maradnak, míg elő nem veszem őket. Kezdetben érdemes mindent befejezni, de egy regény hosszúságnál néha megesik, hogy az ember átmenetileg elakad. Az nincs meg egy-két nap alatt. Amíg rutinná nem válik, hogy a regényeket is befejezzük, addig ez a mappa él. És bármelyiket bármikor elővehetem.

Heinlein szabályai

Sokszor nem az a fontos, hogy minden pontot mindig kövessük. Azt veszem észre, hogy vannak, akik az írással kapcsolatos szabályokban akadnak el, és a publikálás megy könnyebben, és van, aki rengeteget ír, de viszonylag keveset foglalkozik a kiadatással. A lényeg talán mégis az, hogy mindig próbáljuk meg követni a szabályokat. Ha pont nem sikerül, nagy ügy, visszaülünk a nyeregbe, és folytatjuk. Elvégre abból lesz író, aki nem adja fel.

Most olvastam a fészen egy cikket arról, hogy Japánban például már a gyerekek is tudják, hogy a tehetség önmagában keveset ér, de ha kemény munkával és kitartással párosul, akkor eredményre vezet. Nyugaton sokszor érzem a „tehetség” szó túlzott használatát, illetve túlságos hangsúlyozását. Nem tudom, Japánban ez ténylegesen hogyan működik, de a tehetség szó Európában is például, az írás területén is sokkal nagyobb károkat okoz, mint amennyi eredményt hoz. A tehetség hajlamos nem dolgozni a sikerért, és elkallódni; megelőzik azok, akik kevésbé tehetségesek, de többet tesznek a sikerért.

De tehetség nélkül lehet-e írni? Mit jelent a tehetség?

Nyilván kell az íráshoz némi érzékenység, ami a világot, az embereket, a lelket illeti. Kell némi érzékenység a nyelvhez, hiszen azzal dolgozunk. Mégis olyan megfoghatatlan fogalom… Szóval, Murakamihoz fordulnék első körben. Szerinte kell tehetség ahhoz, hogy az ember író lehessen. De ez csak egyharmada a képletnek, amit nem lehet fejleszteni, vagy megvan, vagy nincs. Ezen kívül szükség van állhatatosságra és fókuszra is, ezeket pedig lehet fejleszteni, edzeni.

Állhatatosság

A regényírást Murakami maratonfutáshoz hasonlítja. A novellaírást ellenben sprinthez. Mivel regényeket kevesebbet írok, hajlok arra, hogy elismerjem eme összehasonlítás érvényességét. Most regényt szeretnék írni, de fogom e bírni szusszal?

Majd meglátjuk…