Flow

Az áramlat Csíkszentmihályi terminológiája, azt jelenti, hogy elveszünk egy adott tevékenységben, úgy, hogy akár az időérzékünk is csalókává válik. Olyan ez, mint amikor egy írót ihlet száll meg, vagy amikor a múzsa nem az uborkamezőkön nyaral. Ez az élmény jelentheti azt, hogy jó úton járunk, ha az írásról beszélünk. Hiszen ilyenkor jönnek a szavak, mintha diktálnák őket, vagy mintha egy belső mozit követnénk, ami sokkal életszerűbb bármelyik filmnél, hiszen belelátunk karakterünk fejébe, gondolataiba és érzéseibe. Összefüggő világot teremtünk neki, vagyis inkább megismerjük általa a környezetét.

Hogyan lehet ezt az élményt elérni?

Akarva sehogy. Az akarat megfojtja a flow-t, a görcsölés nem hoz eredményt. Írni kell, folyamatosan, mert szeretünk írni és szeretünk tanulni és egyre jobbak és jobbak leszünk. És amikor nem jön az áramlatélmény, csak megyünk tovább, és előbb vagy utóbb újra ott leszünk, ahol éppen lennünk kell: ez az érzés is a flow érzés része.

A japánoknak van egy kifejezésük, ami segít nekik életben maradni és folytatni a mindennapokat. Az ikigai azt jelenti, hogy valamiért érdemes élni. Egy történetmesélőnek mi lehet csodálatosabb élmény, mint maga az írás, hiszen az írás magában hordozza a jutalmát is! Csodálatos dolog, és akkor is fejleszt minket, ha adott szövegünket éppen senki sem olvassa. De ha olvassák, akkor vannak trükkök, amikkel megfoghatjuk az olvasót. Ezeket megtanulhatjuk, amikor mi olvasunk. Mi ragadt meg a történetből? Hogyan rántott be, milyen szavakkal? Egy író folyton ezeket kutatja.

Ám ha senki nem is olvas minket, ahogy Henry Dargert sem olvasta senki, aki nappal takarító volt egy kórházban éjjel meg művész, vagy ahogy van Gogh se adott el sok képet életében, akkor is érdemes a hívásra hallgatni, a hívásra, mely a művészet területére vezet minket. Az alkotás ugyanis isteni dolog, fejleszt minket. De hogy ne használjak ilyen nagy szavakat, az emberi életben szükségünk van a művészetekre. Akár fogyasztói, akár alkotói szempontból. Értelmessé teszik az életet.

Aki igazán író, festő, vagy képregényalkotó, az szenvedéllyel veti magát a munkába. Máshogy nem is érdemes. Ez hozhat igazán örömöt, boldogságot, megelégedettséget és az élet értelmes voltának érzését.

Persze, lehet máshogy is elindulni az úton. De aztán rá kell jönni, hogy más értelme nincsen. Ma Magyarországon írásból nem lehet megélni. Mégis sokan írnak. A miértre nem az anyagiak mentén kell keresni a választ. Valójában a miért sokkal inkább lelki dolog.

Én szeretnék például képregényt is csinálni. Nem tudok még rajzolni, azonban tanulni mindig jó. Ha lesz belőle valami – pontosabban, amikor lesz belőle valami -, majd elhozom ide. Persze, még azt sem tudom, mit fogok képregényben megcsinálni…

Na majd!